Rólam

 

DÓKA RÓBERT VAGYOK

– A SZANSZKRIT AKADÉMIA ALAPÍTÓJA ÉS TANÁRA –

 

Életutam pár szóban:

IMG_4785retus negyzet

Dóka Róbert, alapító

Tizenegynéhány éves koromban érintett meg először a jóga szele a családi könyvtár egyetlen jógakönyvén keresztül. Pár évvel később komolyan érdekelni kezdett az emberi élet értelmének kutatása, és ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy kitörjek a hétköznapi lét életminőségéből.

A kezdeti, autodidakta, „kereső” időszak után, középiskolás koromban jógát és később meditációt kezdtem tanulni. Majd az idők során a fellelhető jógarendszereket végigjárva folyamatosan alakult egyéni gyakorlásom. Látva a rendszerek sokszínűségét, és „egyedüli üdvözítő” mivoltát, eldöntöttem, leások az eredethez, hogy tisztán láthassam, mik a források, és mik az egyéni értelmezések. Egyetemre kerülve így vágtam bele a szanszkrit nyelvbe. Később, tanulmányaim befejezése után, három évig a Szegedi Tudományegyetemen oktattam a nyelvet. Akkoriban kezdtem el kialakítani egyéni oktatási módomat, mellyel a legfőbb célom az volt, hogy befogadhatóvá, megszerethetővé tegyem a „lehetetlen” kategóriába sorolt nyelvet, a jóga eredeti irodalmának egyik legfőbb kulcsát.

Meditálni az egyetem alatt kezdtem el, először buddhista, majd később védikus és tantrikus technikákat tanulva. Bár nekem hosszú távon a védikus jóga meditációs felfogása, technikája jött be leginkább – egyszerűsége és letisztultsága miatt –, most már látom: a meditáció egy, csak a szemléletbeli és technikai részletek a különbözőek.


A jóga összhagyományát tanulmányozva már kezdetektől fogva kiemelkedő fontosságú volt számomra a bhakti, a szeretet jógája; azaz: hogyan lehet belevinni a szeretet természetességét és közvetlenségét mindenbe, amit teszünk, vagy gyakorlunk. Ezért idővel kapcsolatba kerültem a bhakti-hagyomány egy jeles képviselőjével, Bhakti Szundar Góvinda Szvámíval, akit később mesteremül választottam. A vele való találkozásoknak köszönhetően egyéni törekvésem soha nem látott „hátszelet” kapott. 2010-es eltávozása után a szellemi felnőtté válás évei jöttek, melyben érleltem mindazt, amit megtanultam, folyamatosan azt kutatva, hogy hogyan tudja életébe integrálni egy modern, 21. századi ember az ősi módszereket. Visszatérő tapasztalás volt, hogy a Nyugaton megjelent keleti iskolák, irányzatok, nem rendelkeznek az élethez kellő rugalmassággal. A legtöbbjük mereven ragaszkodik számtalan, jógára rárakódott, inkább már gátló eszméhez és szokáshoz, aminek semmi köze a tiszta tapasztaláshoz. Figyelmem ennek hatására fokozatosan a nyugati rendszerek felé fordult.

Az új, holisztikusabb pszichológiai irányzatok és az önfejlesztés komoly nyugati eredményeit látva úgy vélem, a Nyugat egyre inkább képes a jóga részeit, sokszor a Keletnél is hatékonyabban megismerni, és módszerré dolgozni, viszont az emberi létezés összes szintjét és a köztük lévő szintézist csak a keleti gondolkodás képes egységbe foglalni.


A tudattal foglalkozó rendszerek mellett kiemelném a TestSzobrászat nevezetű manuális technikát, ami a test működésének és annak tudattal való összekötöttségének soha nem látott mélységeit tárta fel előttem. Az ősi rendszerekre (jóga, thai-masszázs) épülő, de teljességgel a legmodernebb kötőszöveti szemléletet követő rendszerrel kb. 15 év jóga után találkoztam, és alaposan felülírta azon akkori nézetemet, hogy már tudok valamit a testről…


2016-ban az életem szinte minden fronton megváltozott, többek között bezártam a cégemet és eldöntöttem, csak azzal fogok foglalkozni, amit igazán szeretek. Így létrehoztam a Szanszkrit Akadémiát, hogy szervezett keretek között oszthassam meg másokkal is mindazt, amit értéknek érzek a világban, és amiről úgy vélem, hitelesen tudom képviselni az emberek felé.

Kezdetben szanszkrit nyelvtanfolyamot, majd később jógafilozófiai előadásokat és meditációs kurzusokat indítottam, folyamatosan, ahogy éreztem, hogy „kész” bennem az adott dolog. A korábban folyó jógaóráimat, időm végessége miatt, szép lassan kénytelen voltam leépíteni, de alkalmanként, hétvégéken még tartok órát.

Célom, folyamatos saját fejlődésem mellett, egyre szélesebb körben eszközöket adni az embereknek, saját teljességük megéléséhez.


 

Mások véleménye a korábbi tanfolyamokról:

A szanszkrit nyelvvel már az egyetemen szemeztem, de végül leadtam a kurzust, mert lehetetlenül nehéznek tűnt már az első óra után is. Így aztán amikor egy ismerősöm ajánlotta Dóka Robi Ravindrát, hogy ő úgy tanítja a szanszkritot, mint “egy élő nyelvet, mint mások az angolt vagy a németet”, nagyon kíváncsi lettem. Nem csalódtam! El lehet magyarázni a tekervényes szanszkrit nyelvtant úgy, hogy megértsd, használd, olvasd és közben még jól is érezd magad? Igen!

Hajnal, Budapest

Én azt hittem, hogy a szanszkrit nagyon nehéz és száraz nyelv, de azért kíváncsiságból elmentem az órára, és kiderült, hogy a Dóka Robi által fejlesztett nyelvtanulási módszerrel gyakorlatias, élvezetes, és folyamatos sikerélmény ennek az amúgy nehéz nyelvnek a megtanulása. Én végül ott ragadtam két évre a tanfolyamon, és bár nem lettem szanszkrit tudós – ami inkább az én ilyen irányú céljaim hiányának tudható be –, mégis egy nagyon jó általános műveltséget kaptam a témában, ami az indiai táncban igen hasznosnak bizonyult, csakúgy, mint a jógában. Aki esetleg nem foglalkozik keleti dolgokkal, annak szintén rendkívüli felismerésekben lehet része. Ajánlom neked is!

Virág, Budapest

 

LÉGZŐGYAKORLATOK HÉTKÖZN.      Jelentkezés lejár: 49 nap 16 óra 12 perc 10 mp
Jelentkezz most!